You are here

Add new comment

Tower Heist

Hungarian
Body: 

Cím: Tower Heist

Kissé vonakodva mentem neki ennek a filmnek, mert Ben Stillert és a filmjeit nem szeretem. De ott volt az, hogy Eddie Murphy-t ismét láthatom filmben. Illetve az, hogy egy felhőkarcoló elrablásáról szól a magyar cím. Erre kíváncsi voltam és pont akadt egy üres estém enyhén - kurvára igazából! - elfáradva edzés után, hogy megnézzem.

A szerep, amit kapott és ahogy eljátszotta Ben Stiller nekem tetszett. Nem az a szokásos igazi balfasz, aki nem tudja, hogy merre van arccal a világban. Hanem valami értelmesebb férfi, aki mögött már vannak dolgok és érzi azt, hogy van felelőssége. Meglepő volt számomra, hogy tud ő ilyen is lenni.

Eddie Murphy hozta a szokásos nagypofájú pofázós figurát. Bár, látszik már rajta, hogy kissé megöregedett. Arra azért kíváncsi vagyok, hogy ugyanaz-e a szinkronja, mint régen.

Alan Aldát én az Elnök embereiből ismerem. Ott egy joviális politikust játszott. Itt egy elsőre kedves embert, de aztán kiderül, hogy ő aztán keményen leszarja a világot. A film vége felé éreztem, hogy meg akarom ütni. Nálam ez a jele annak, hogy egy színész jól játsza a szerepét.

Meg kell említeni még az Odessát játszó Gabourey Sibidét és a Lestert játszó Stephen Hendersont is. Ők azok a mellékszereplők, akik emelik a film hangulatát és adnak egy-két jó poént. Az FBI ügynök Claire Denhamot alakító Téa Leoni is nagyon rendben van. Eredeti szinkronnal kegyetlen jó hangja van a nőnek! Valahogy erősíti a karakterben rejlő nyíltságot, lehetőségeket. A részeget pedig határozottan jól akalítja.

Nos, a történet rendben van és jól kihoznak belőle poénokat és csavarokat úgy, hogy még élvezhető maradjon ez az egész. Eddie Murphy miatt meg fogom nézni szinkronnal is. Azt gondolom, hogy egy szabad szombat estét olyan kellemesen röhögősen el lehet ezzel a filmmel tölteni.

Az imdb 6.4 szerintem jogos.

Sayusi's tagcloud: 

Full HTML

  • Web page addresses and e-mail addresses turn into links automatically.
  • You can enable syntax highlighting of source code with the following tags: <code>, <blockcode>, <drupal6>, <java>, <javascript>, <php>, <python>, <ruby>. The supported tag styles are: <foo>, [foo].
  • Lines and paragraphs break automatically.

Plain text

  • No HTML tags allowed.
  • You can enable syntax highlighting of source code with the following tags: <code>, <blockcode>, <drupal6>, <java>, <javascript>, <php>, <python>, <ruby>. The supported tag styles are: <foo>, [foo].
  • Web page addresses and e-mail addresses turn into links automatically.
  • Lines and paragraphs break automatically.
CAPTCHA
This question is for testing whether you are a human visitor and to prevent automated spam submissions.
Image CAPTCHA
Enter the characters shown in the image.