Ennyi volt a netes társkeresés

A hétvégén megszületett bennem a döntés, hogy részemről végeztem a netes társkereséssel. Egy ideje már érzem, hogy egyáltalán nem nekem való dolog az, de nem akart megérni a döntés. Most megérett.

Budapesten élek, itt van 2 millió ember. Ebből olyan 100.000 körüli az a réteg akik közül akarok választani barátnőt, párt. A társkereső oldalon 1538 a találati lista. Nem is olyan nagy a különbség ugye? :)

Kommunikációt tanultam és azt tartom magamról, hogy abban vagyok a legjobb. A netes szarakodás pedig pontosan az ismerkedésre ad megoldást. Megóv az elutasítás közvetlen megtapasztalásától, de egyúttal nem is engedi, hogy átéld az ismerkedés izgalmát. Nem tanulod meg éles helyzetben érteni, hogy a másik mit érez. Hagyod, hogy a saját félelmeid uralkodjanak és óvatoskodva írogatsz ismeretlen embereknek abban reménykedve, hogy a képedről látják, hogy mennyire jó vagy és milyen kurvasok jó tulajdonságod van... bla-bla-bla... Nos, ha csak finoman végig gondolom, akkor minden egyes percében arcul köptem magam, amikor netestárskerestem. Ebből elég volt.

Női ismerőseimtől többször hallottam már, hogy a pasik egyre kevesebbszer mernek odamenni és "helló" -t mondani. Pedig úgy várják már! :D Ha én meg pont a kommunikációban vagyok jó, akkor miért ne tegyem?

Szóval, hónom alá csapom kis barátimat és arccal előre és ki a tömegbe az emberek közé! Ez a jelszavam!