Politika 2010, Magyarország
Az MDF blamál. Mondhatni siralmas. A youtube-on fenn volt a kis videójuk, de már nem elérhető. Miért? De itt van a HVG véleménye erről, de egy kis idézet:
"Pedig ami történt, az nem egyszerű blamázs, hanem egyszerre korkép és kórkép a 2010-es választásokra készülő Magyarországról. Politikai elitünk egyik rendszerváltó pártja olyan képviselő-jelöltekkel állt ki a választók elé, akiknek jelentős része elképesztően felkészületlenül, meglepően alacsony szellemi-intellektuális színvonalon indul harcba a választók kegyeiért, s készül a Parlamentbe. Somogyi Zoltán szerint egy-két kivételtől eltekintve nincs miért szégyenkezniük a látottak-hallottak alapján, s ő ezt bizonyára azért gondolja így, mert politológusként jól ismeri a politikai elit színvonalát, a konkurencia káderállományát is.
S ez az, ami az első nevetések után az arcunkra fagyasztja a mosolyt! Az MDF, illetve annak vezetői ugyanis kampányukban arról próbálják meggyőzni a választókat, hogy ez a „minőség”, ez a „megújuló Magyarország”, a konzervatív „demokratikus közép”, ez az a párt, amely „a tartós gazdasági és társadalmi felemelkedés programját” valósítja meg. Egy januári pártközlemény mindezt megtetézte azzal, hogy „a 2009-ben megerősödött MDF minőségi, pozitív kampányt fog folytatni a demokraták megszólítása érdekében.” Ezzel a szellemi potenciállal? Ezzel a felkészültséggel? Ezekkel a jelöltekkel? Akik Parlamentbe kerülésük esetén országos ügyekben dönthetnének, akik négy évig regnálnának, akik ott ülnének a szakbizottságokban, az igazgatótanácsokban, a felügyelő bizottsági helyeken?"
Node, kibányásztam a HVG oldalából a youtube linket és íme, lehet szomorodni, mert ez 2010 Magyarország.Miért nem lehet ezt másképpen csinálni? Mondjuk profin!






