Spirituális közhelyek

Ma reggel kicsit hűvösebb fejjel ébredtem, mint szoktam. Ez annyit jelent, hogy már a klotyóra menet is tudtam gondolkodni. Általában a reggeli zuhanyzást követően ébrednek fel az agysejtjeim annyira, hogy gondolkodásnak értékelhető mentális szintet elérjék. De ma reggel másképpen volt.

Ami megvilágosodott bennem, hogy mennyi mindent tanultam, ki tudtam mondani az elmúlt pár hónap eredményeképpen. Tudom, hogy nem találtam meg a bölcsesség forrását, inkább a kanálban a mélyedést. Helytálló az a kijelentés is, hogy minden azért történik, hogy tanuljunk belőle. Ezzel csak egy bajom van. Ez egy rohadt nagy, gőzölgő közhely. Mivel a divatos életvezetési dolgokkal kapcsolatos megkapta tőlem a spirituális közhely elnevezést.

A lényeg, hogy tanultam arról, hogy mely értékrendek és milyen formában fontosak nekem. Tanultam arról, hogy milyen módon képesek az emberek elbújni és hárítani a közhelyek mögött. Felfedeztem új embereket, meglévő emberek új tulajdonságait. Új dolgok ezek? Nem, mert mindent tudunk már, csak ismételten fel kell fedezni magunkban. :) Írom ezt azért, hogy egy spirituális közhellyel zárjam gondolataimat. :D