Adattárház tesztelés

A múlt héten kaptam egy feladatot, hogy az ODS egyik üzleti folyamatát teszteljem. A folyamat maga abból áll, hogy "A" partnertől kapunk adatot SOAPon keresztül, amit berakunk adatbázisba és csinálunk belőle fájlt is. A fájl megy az SAP-nak és az is módosít rajta egy keveset és csinál nekünk egy másik fájlt. Az SAP által készített fájlt ismételten feldolgozzuk (a benne lévő adatokkal és az "A" partnertől kapott adatokkal számításokat végzünk, amelyeket adatbázisban tárolunk) majd SOAPon keresztül elküldjük "B" partnernek. Nekem ebben a folyamatban a számolás részt kellett tesztelnem olyan módon, hogy az SAP -t én helyettesítem. Azt a fájlt, amit az SAP csinálna én csinálom meg kézzel és töltöm fel tesztadatokkal. Egyetlen problémám volt csak. A partnerrendszertől nem kaptunk olyan bonyolultságú adatot, hogy a feldolgozásunkat számolásra tudjam csak azzal "kényszeríteni", hogy az SAP fájlban túrkálok így azokat az adatokat is módosítani kellett, amelyeket "A" partnertől kaptunk, de ezek már az ODS-ben vannak. Ezzel több probléma volt:

  • az "A" partnerrendszer üzemeltetőjét nem tudtuk megkérni, hogy vagy piszkálja meg az adatokat a mi igényeinknek megfelelően vagy engedjen oda, hogy hadd nyúlkáljak már bele,
  • az ODS adatszerkezete nagyon túlfokozott eufemizmussal fogalmazva is mocskosult bonyolult (projektvezetőm szerint nem fehér embernek való oda kézzel adatokat beletuszkolni),
  • a berakott adatok helyességéről meg kellett győződni, mert ha az adat rossz, akkor a számítás is rossz lesz
  • a számított adatok ellenőrzése excellel történt, sajnos minden számolás után az adatokat át kellett rakni excelbe, képletezni, formázni, hogy értelmezhető és áttekinthető legyen

De elkészült a tesztelés. Igaz, hogy kellett hozzá pár liter tea, egy fél füzet, két adatbázistúrkáló program, két monitor, ezersok kérdésre válasz, párszáz anyázás, többtíz "Felgyújtom ezt a rohadékot!" kijelentéssel fűszerezett dühös felpattanás, pártíz fájl és egy kék halál is... De kész.